Zenén innen, mesén túl - személyesen

Ezeket a foglalkozásokat olyan családbarát helyszíneken tartom, ahova magam is szívesen mennék a lányaimmal. Több helyen kávézó, sütik, játszószoba, könyvek, játékok is várnak Rátok a programok előtt, vagy után. Lehetőség van egy kicsit beszélgetni, leülni. 

A gyerekek közreműködésével Zeneország és Meseországban kalandozunk kis barátaink segítségével (állat bábok), akikkel izgalmas kalandba keveredünk. 
A Zenén innen, mesén túl egyik alapmottója, hogy mindent szabad, de semmit sem muszáj. A gyerekek kipróbálhatják a hangszereket, megnézheti a bábokat, sőt a foglalkozások végén lehetőséget biztosítok, hogy a zongorát is birtokba vegyék. Az interaktív foglalkozáson együtt zenélünk és mesélünk, melyet a családias létszám biztosít. 
Az ismert dalok és mondókák mellett, igyekszem kevésbé ismerteket is becsempészni, így garantálom, hogy bővíteni tudjátok az általatok ismert repertoárt. 

A helyszínek: 

 
  • Kedd: 09:0 ; 10:00 és 11:00 - Maminti Kuckó Könyvesbolt és Kávézó.
       (1024 Bp. Keleti Károly u. 11/a) 
 
  • Szerda: 09:00 ; 10:00 és 11:00 - MamaZug - Rózsakert  
       (Wolf pékség mellett, 1223 Bp. Rákóczi út 20/B.)
 
  • Csütörtök: 09:00 ; 10:00  -  Kelenfa Családi és Szabadidő Központ
       (1119 Bp. Tétényi út 72/b - Bikás parktól 1 megálló)
 
  • Szombat: Változó helyszín Budapest és Pest megy területén, melynek pontos helyszíneit és időpontjait megtalálod facebookon és a foglaló táblázatban.

Zenés foglalkozások óvodáknak és bölcsődéknek

Programom különlegessége, hogy a zene világát élőben, valódi hangszereken keresztül mutatom be a gyerekeknek. Nemcsak éneklünk és mondókázunk, hanem a kicsik saját élményt szereznek azáltal, hogy kipróbálhatják a hangszereket, meghallgathatják a különböző hangzásokat, és részesei lehetnek korosztályuknak megfelelő zenés játékoknak. 
A foglalkozás végén a zongorát is birtokba vehetik a gyerekek, hiszen zongoratanárként célom, hogy megkedveltessem a gyerekekkel a hangszerek világát, kedvet ébresszek bennük, és sikerélményen keresztül zenés, hangszeres játékokkal gazdagíthassam őket. 
 
A foglalkozások során a gyerekek találkozhatnak többek között:
- bábokkal
- zongorával
- hangolt, színes csengőkkel
- xilofonnal és metalofonnal
- nyelvdobbal
- kalimbával
…és sok más különleges, gyerekeknek is jól kezelhető hangszerrel.
Miben más ez, mint a legtöbb zenés program?
• A hangsúly a valódi hangszereken és azok közvetlen megtapasztalásán van.
• A gyerekek nemcsak hallgatói, hanem aktív megszólaltatói is a zenének.
• A repertoár alkalmazkodik az óvodai/bölcsődei tematikához, így szorosan illeszkedhet a csoport éves programjába.
• A pedagógus kollégák is új, kreatív módszerekkel és játékötletekkel gazdagodnak.
A 35–40 perces interaktív zenés utazás során Zeneországba és Meseországba kalandozunk, ahol dalokon, mondókákon és hangszeres játékokon keresztül tapasztaljuk meg a zene örömét. 
Ha szeretnéd, hogy a ti csoportotok is átélje ezt az egyedülálló, hangszerközpontú élményt, írj nekem, és egyeztessünk a részletekről!
 

Online Zenén innen, mesén túl - 
zenés élmény otthonról

Egy hely, ahol a gyerekek hetente élőben találkoznak a zenével, valódi hangszerekkel és játékos feladatokkal – mindezt otthonról, kényelmesen.A foglalkozások interaktívak, a kicsik nemcsak nézik, hanem részt is vesznek a játékokban, fejleszthetik a ritmusérzéküket, együtt énekelhetünk, és megismerik a hangszerek sokszínű világát.

Mit ad a tagság?
  • Heti élő zenés foglalkozás bábokkal, zongorával és sok más hangszerrel
  • Heti zenés játékötlet otthonra, részletes leírással
  • Zenehallgatási tippek gyerekeknek is élvezhető formában
  • Havi kérdezz–felelek alkalom szülőknek, melyekre személyesen válaszolok
  • Érdekességek és meglepetések a zárt csoportban
  • A hangszerek világa közelről
A foglalkozásokon találkozhattok zongorával, hangolt színes csengőkkel, xilofonnal, metalofonnal, kalimbával, nyelvdobbal és más különleges hangszerekkel.
Bárhonnan csatlakozhattok, csak egy internetkapcsolatra és Facebook-hozzáférésre van szükségetek – számítógépen, tableten vagy telefonon is működik.

Kinek ajánlom?
  • Olyan családoknak, akik szeretnék, hogy a zene rendszeresen része legyen a mindennapoknak
  • Akik fokozatosan szeretnék a képernyőidőt bevezetni
  • Akik messze laknak, nem megoldható a személyes találkozás
  • Akik kiegészítik a személyes találkozásokat
  • Akik külföldön élnek és a magyar nyelvet és dalokat szeretnék megőrizni
  • Akik több gyerekkel otthoni zenés programot keresnek
  • Utazás vagy betegség esetén
Akik szeretnének élményeken keresztül zenés játékokkal fantasztikus fejlődést elérni és szeretik a játékos tanulást
Akiknek fontos, hogy a gyerek aktív részese legyen, ne csak passzív hallgató
További információt ezen a linken találsz. 

Személyes zongoraórák

Zongorórákat már ovis kortól vállalok, kreatív, játékos és mesén alapuló tanítási módszerem miatt. A zongoraórák feltétele a saját hangszer, kérésre tudok ajánlani megbízható hangszerboltot. 

A személyes zongoraórák egyenlőre várólistára tudtok jelentkezni, az alábbi linken: 

Online - hibrid zongoraórák 

Online illetve hibrid zongoraórákat is vállalok iskolás kortól. Az online zongoraórák alkalmával messenger vagy viber hívásban tartom az órákat. Ha a távolság megengedi, akkor a hibrid megoldást is szoktam javasolni főleg kisebbeknél. Ez azt jelenti, hogy alapvetően online órát tartok, de időnként személyesen is találkozunk. 
A feltétele a saját hangszer, melynek beszerzésébe tudok ajánlani megbízható hangszerboltot. 

Online zongoraórára egyenlőre várólistára tudtok jelentkezni az alábbi linken: 

Egyéni hangszeres foglalkozások 

2,5 éves kortól tartok egyéni zenés, mesés foglalkozásokat hangszerekkel, bábokkal. Már az ölbéli játékokat megismerve, de még a hangszertanulás előtt, a gyerekek zenei alapismereteit, ritmus- és hallásképességét nagyon alaposan előkészítjük. 
A célokat együtt tűzzük ki és alakítjuk az idők során.
Ezek a foglalkozások teljesen egyénre szabottan, a már meglévő tudásra és képességekre építkezünk: bővítjük a mondóka és dal repertoárt, de szóba kerülnek, támogatást kapnak a napirendi pontok, az évszakok, napszakok, napok, hónapok, jeles és kevésbé jeles ünnepeink és minden, ami a zene és mese felől megközelíthető. 
A foglalkozások tematikusan felépítettek, de nem riadok vissza a rögtönzéstől sem a gyerekek érdeklődési körét maximálisan figyelembe véve. Mindez a zene, mese, játék hármasságát használva, mert az egyik mottóm, hogy: "Zenével minden könnyebb"

Egyéni hangszeres foglalkozásra egyenlőre várólistára tudtok jelentkezni

 

Szakértői előadások

A zene ereje a mindennapokban

A zene nemcsak szórakoztat, hanem fejleszt, kapcsolódást teremt és segíti a gyermekek harmonikus fejlődését. Előadásaimban – szakmai tapasztalatomra és több éves foglalkozásvezetői gyakorlatomra építve – bemutatom, hogyan építhető be tudatosan a zene a mindennapokba, és miként válhat a családok, nevelők és szakemberek egyik legerősebb eszközévé.

Témáim többek között:
A zene szerepe a kisgyermek fejlődésében – a születéstől egészen nagy csoportos korig
  • Melyik hangszer miért hasznos? – életkori ajánlások, tippek, kipróbálási lehetőségek
  • Hogyan fejlessz zenével? – ritmusérzék, hallás, figyelem, mozgáskoordináció, kommunikáció
  • Zenés játékok fejlesztő hatásai és játékötletek otthonra és intézményi keretek közé
  • Mi mindent lehet „észrevenni” hangszeres játék közben – különösen hasznos pedagógusoknak, fejlesztőknek, terapeutáknak
  • Miért előnyös a hangszer, mint természetes, őszinte reakciót kiváltó fejlesztő eszköz
  • Játéktár és eszközpark bővítésére
Hol lehet helye az előadásnak?
  • Baba-mama klubokban – inspiráló ötletek a mindennapi zenéléshez
  • Óvodákban és bölcsődékben – pedagógusok és szülők közös programjaként vagy szakmai napon
  • Családi napokon, rendezvényeken – interaktív hangszerbemutatóval kiegészítve
  • Könyvtárakban és művelődési házakban – szülői klubestek, tematikus programok részeként
  • Közösségi terekben – zenei élményprogramként
  • Védőnői tanácsadások, anyakörök – korai fejlesztés és zene kapcsolata
  • Pedagógus- és segítő szakember képzéseken – módszertani, gyakorlati tudásbővítés
  • Logopédiai és fejlesztő foglalkozásokon – a zene és a hangszeres játék diagnosztikai és fejlesztő szerepe

Az előadások interaktívak, valódi hangszerekkel és élő példákkal dolgozom. Nem pusztán beszélek a zenéről – megmutatom, hogyan lehet azonnal használni a hallottakat a mindennapokban.
Ha szeretnéd, hogy személyre, helyre szabottan a te közösséged is megtapasztalja a zene erejét, vedd fel velem a kapcsolatot, és egyeztessünk időpontot és tematikát.
500364430_708361011585382_5467749194652857672_n
mother-316213
zenesjatekok