Rólam

Soha ne add fel!

"Mi szeretnél lenni ha nagy leszel?" - kérdezik sokszor a gyerekektől. Konkrét választ nem tudtam sokáig adni rá. Annyit tudtam, hogy gyerekekkel és zenével szeretnék foglalkozni. 
Így lettem zongoratanárnő. Egyszerű volt? Nem. Egy kurzus alkalmával, mikor lelkesen elmeséltem az álmom, hogy én zongoratanárnő szeretnék lenni,  egy nem várt mondat miatt majdnem feladtam:  "még csak a zeneiskolai takarítónői állását sem fogod megkapni." 
Hetekig nem tudtam mit kezdeni ezzel a mondattal. Csalódás és bizonytalanság. Amikor minden porcikádban érzed, hogy merre az út, akkor nem teheted meg, hogy feladd. 
Így haladtam tovább a célom felé, gyakoroltam, és tettem a dolgom nap, mint nap.
Az egyetemi felvételin 25 jelentkezőből bekerültem abba a 4 hallgatóba, akit felvettek állami tagozatra. Az utolsó évben megkaptam a "Legjobb szakdolgozat" díjat. A diplomatanításom nagyon jól sikerült. 
Majd az egyetem elvégzése után a XXI. kerületi Zeneiskolába kezdtem zongoratanári pályámat, majd írtam meg a portfóliómat, ahol az elnök  kiemelt dicséretében részesülhettem és egy évvel később zongoratanszak vezetőjévé választottak. 
Nem mindig igaz, amit más mond. 
 

Zene mindenek előtt

A gyerekeket versenyekre, vizsgákra, koncertekre készítettem fel, ahol számos arany és ezüst minősítést hoztunk el. Emellett az iskolai kórusokat is kísérhettem, melyhez sokat segített, hogy több, mint 20 év kóruséneklés van már a hátam mögött. 
Évről évre egyre több növendékem lett, és sok kis tehetséges, csillogószemű gyermek tanára lehettem és mutathattam be milyen sok lehetőséget rejt a zene világa. 
 

Anyai örömök

Két kislányuk születése egy időre megszakította a tanítást. Ugyanakkor lehetőséget biztosított, hogy megtapasztaljam, a zene milyen fantasztikus hatással van rájuk, hogy zenei környezetben nőhetnek fel, ahol természetes számukra a zongora hang,  a zenehallgatás, a zenés játékok, ahol gyakorlatban érezhettem ennek az összes pozitív mellékhatását. 
Mindkét lányunk játszva és észrevétlenül tanul velem dalokat, mondókákat, remek a ritmusérzékük, a hallásuk és korukat felülmúlva rengeteg dalt tudnak. 

 

Valami új születik

Kerestem a lehetőséget, hogyan tudnám ezt a fajta gondolkodás módot megmutatni más Anyukáknak is, hogy hogyan lehet a zene segítségével megkönnyíteni a mindennapokat, hogyan lehet a játékon túl minden másra is használni a zenét, hogy hogyan és mi módon fejlesztik a gyerekeket észrevétlenül a zenés játékok, hogy hogyan növeli az önbizalmukat. Így született meg a "Zenén innen, mesén túl" foglalkozás, melynek többféle küldetése és különlegessége van. Zongorával, bábokkal, hangszerekkel mesélek és zenélek a gyerekekkel együtt, ahol számos kalandba keveredünk hétről hétre egy interaktív foglalkozáson személyesen és online egyaránt. 

Online és személyesen foglalkozásokról a szolgáltatás fül alatt olvashatsz bővebben. 
Videó

Chopin: c-moll koncertetűd (Óceán) 

Stresszlevezetés zenével

Sokszor megkérdezik melyik a kedvenc zeném? Nagyon sokféle zenét hallgatok és játszom, így nehéz egyet kiválasztani. Egy olyan zenét mutatok mégis, amit nagyon szerettem játszani még az egyetemi évek előtt. 
Ilyen tűz hajt, nap, mint nap a munkámban, nem mellesleg remek feszültséglevezető, amikor a család apró tagjai keresik a határainkat. 

Részesei lennétek a Zenén innen, mesén túl foglalkozások különleges hangulatának??  Válaszd a két lehetőség közül, a Nektek megfelelőt. 

Személyesen helyszínek

Budapesten
és Pest megyében

Online foglalkozások

Differenciált korcsoportok 4 éves korig illetve 4-7 éves korig

Egyéni vagy csoportos

Zenés foglalkozások
Zongoraórák,

E-mail

zeneninnenmesentul@gmail.com
(24 órán belül válaszolok)