5 zenés játék otthonra kisgyermekes családoknak
A zene nemcsak élmény, hanem erőteljes fejlesztő eszköz is a kisgyermekek számára. A közös zenélés, éneklés, ritmizálás támogatja a figyelmet, az emlékezetet, a mozgáskoordinációt, és a szociális készségeket is.
Az alábbiakban öt olyan játékot mutatok, melyekhez nincs szükség drága eszközökre, és otthon is könnyedén eljátszhatóak — akár plüssökkel, akár a szülők hangjával, testhangszerekkel.
1. „Ki játszik most?” – hangszerfelismerő hallásjáték
Plüss állatokat egymás mellé ültetünk. Először érdemes kevesebbel kezdeni, majd lehet nehezíteni. Állatokat utánzunk a hangjuk alapján. Amikor már mind megbeszéltük hogy csinál, akkor már csak 1 hangot mutatunk, a gyerőcnek pedig nincs más feladata, mint megtalálni a hanghoz tartozó állatot.
Nehezítenél? Akkor kérd meg, hogy csukja be a szemét. Így egy új nézőpontból játszhatjátok.
Ha pedig ez is jól megy, akkor lehet egy-egy állathoz egy dallamot társítani énekelve, vagy hangszeren mutatva. Így már a memória is bekapcsolódik a játékba.
Ez a játék fejleszti a hallási differenciálást, a figyelmet és a zenei memóriát.
2. Plüsskör – ritmusjáték ölbeli módra
A plüssök maradjanak, csak ültessünk egy sorba vagy körbe őket.
A szülő (vagy a nagyobb testvér) ritmust tapsol vagy kopog valamelyik plüss előtt – például: "tá – tá – titi – tá”.
A gyermek feladata: megismételni a ritmust testhangszerekkel (csak tapsolva, csak combütéssel, csak dobogva). Ha már jól megy, ezeket is lehet variálni.
„Most játsszuk el a tapsot az egyik plüssnek, de most csak a lábunkkal!”
„Most boci kapja a kopogást – mutasd meg a hátán”
Ez a játék kiválóan fejleszti a ritmusérzéket és a kreatív gondolkodást.
3. Titkos taps – játékos ritmuskövetés
Álljunk szembe a gyermekkel, és mutassunk egy rövid, egyszerű ritmust (pl. taps-taps-psszt). Ezután suttogva vagy halkan mondjuk:
„Ezt a titkos tapsot most csak a kezeiddel játszd el!”
„Most csak a lábaddal!”
„Most csak a kisujjaddal dobolhatod el az asztalon!”
Ez a játék segít a mozgáskontroll, figyelem és ritmusérzék fejlesztésében, miközben nevetésekre ad okot.
4. Hangszerhangkereső – bújócska hangokkal
Egy kis hangszer (csörgő, síp, harang, tojáscsörgő) elbújik egy plüssállat mögé. A gyermek becsukja a szemét, míg a hangszer „elbújik”. Ezután a szülő megszólaltatja a hangszert a plüss mögött.
- "Honnan jött a hang? Ki zenélt most?”
Ha már a gyerkőc ismeri a meleg-hideg játékot, akkor segíthetünk így is megtalálni, de a füle remekül vezeti majd a megfelelő irányba.
Ez a játék kiválóan fejleszti a térbeli tájékozódást és az auditív figyelmet.
5. Zenés séta – ritmikus mozgás zenei kísérettel
Kezdjük el énekelni a gyermek egyik kedvenc, jól ismert énekét. A feladat: a zene ritmusára sétáljon a szobában, majd amikor megállítjuk a zenét, egy előre megbeszélt hangszert (pl. kis dob) megszólaltatunk. A gyermek reagálhat mozdulattal vagy hanggal:
„Ha dobot hallasz, ugorj egyet!”
„Ha csengőt hallasz, fordulj körbe!”
Ez a játék a ritmusérzék mellett a reakcióidőt és a szabálykövetést is fejleszti.
Ezek az egyszerű játékok nemcsak élményt nyújtanak, de a gyermek fejlődésére is hatással vannak. Ne feledd: nem az a fontos, hogy minden tökéletesen sikerüljön, hanem az, hogy együtt legyetek, figyeljetek egymásra és megéljétek a zene örömét.
Ha hasonló játékokra, ötletekre vagy személyes iránymutatásra vágysz, szeretettel várlak a Zenén innen, mesén túl foglalkozásainkon is személyesen vagy online – ahol a zene nem csak szól, hanem életre kel.